Toszkán borok - Poliziano, Rosso di Montepulciano – Találkozás a Sangiovesevel
Amikor 25 éve elkezdtünk Olaszországba járni persze először Toszkána volt az úticél. Toszkánába tényleg könnyű beleszeretni, de a
borait megismerni annál nehezebb. Igyekeztünk mindent megtenni ennek érdekében, de a feladat embert próbáló. Ezért amikor éttermekben ettünk, mindig más bort kértünk, hogy szélesedjen látókörünk. Az első szerelem a Montepulciano-i borok voltak, ami nagyrészt Sangiovese szőlőfajta és 25 éve még inkább az volt. Imádtuk a kicsit animális, nagyon ásványos borokat és különösen a Poliziano fogott meg bennünket. Toszkán világú borokat nem lehetett még itthon találni és mára Toszkánában sem feltétlenül divat már a ma klasszikusnak nevezhető stílus. Ma sokkal inkább a nemzetközi ízlésvilágnak megfelelő elegáns borok dívnak. Ha ma egy ilyennel találkozunk hozzá is teszik, hogy ez a klasszikus stílus. Akkor azonban még simán belefért akár az erősebb bőrös, istállós illat, nagyobb tannin, amit ma ritkábban találunk, de nekünk ettől szép a Sangiovese. A Poliziano akkor ezt adta nekünk és imádtunk, mert nagyon más volt, mint a magyar borok. Amikor aztán elmentünk Montepulciano faluba végképp levett bennünket a lábunkról. A magaslatra épült kisváros még a hasonló Toszkán városkák között is különleges. A Poliziano jelenlegi borászat még nem volt kész, de még a régi is különleges volt a legtöbb magyarhoz képest. Rögtön tudtuk, mi tényleg borral szeretnénk valamilyen módon foglalkozni.
Chianti, a Toszkán klasszikus – Castello Verrazzano Chianti
Az igazság az, hogy amikor Toszkánában barangoltunk szinte soha nem mentünk a Chianti régióba. A Chianti egy tipikus olasz bor a magyaroknak amely egy rafiával becsavart tömegbort jelentett. Azt gondoltuk, hogy azt mi nem szeretjük. Ez ki is tartott jó ideig, amíg úgy kb. 16 éve nem
jutottunk el Montemerano nevű településre a Caino nevű két Michelin csillagos étterembe, ami nem csak életvidám szakácsnőjéről és a 13 századi épületről híres, amiben található, hanem hihetetlen borpincéjéről is. Az apró 20 férőhelyes étteremnek egy közel 30 ezer palackos borospincéje volt, ami az egész város alatt kígyózott labirintusként. Amikor a férjtől, aki a sommelier az étteremben megkérdeztük, hogy mit ajánlana, Chiantit javasolt. Mi kicsit húztuk a szánkat, mondván azt nem szeretjük annyira. Mire ő felhorkant. – „Hogy mondhatjátok ezt? Több ezer féle Chianti van, hányat kóstoltatok? Azonnal mutatok nektek olyat, amit szeretni fogtok.”
Két bort hozott, az egyik a La Pergole Torte volt, egy nagynevű drága ismert pincészettől. A másik egy Verrazzano, ami igazi klasszikus, nagytestű animális bor. A poént persze már lelőttük. Rájöttünk, hogy Chianti nélkül nem érdemes élni. Azóta legalább 200 at megkóstoltunk és ugyan nem mindegyik tetszett, de ma már nem tennénk olyan kijelentést, hogy a Chiantit nem szeretjük. Sőt, egyre több értéket találunk benne. Azóta sokat voltunk a Chianti régióban és felfedeztük szépségeit, amit mindenkinek ajánlunk. Látogassatok el a Castello Verazzanoba és Olaszország egyik legrégebbi pincészetébe a 600 éves Mazzeibe, akik azzal büszkélkedhetnek, hogy az ő ősük használta borra először a Chianti nevet.
A valódi Nagymama lekvárja – Terracarsche Primitivo
Gyakran mondják egy-egy régebbi nagytestű borra, hogy olyan, mint a nagymama lekvárja. De csak azok, akik még nem ittak Pugliából Primitivot. Puglia nagyon messze van Budapesttől autóval és 20 éve még nem volt oda egyetlen közvetlen repülőjárat sem. 1600 kilométert pedig kevesen autóztak abban az időben, hogy megnézzék Olaszország e távoli vidékét. Akkor még alig volt turista
arrafelé, néhány elvetemült angolon és rajtunk kívül. A Primitivo még nem volt világsztár, sőt igazából a nevét is kevesen ismerték.
Ez azonban olyan bor, amit ha először kóstol az ember tuti nem hagyja hidegen. Annyira elüt a többi vöröstől, hogy egy hosszú vakkóstoló sorból is ki lehet választani könnyedén. Tényleg egyfajta sokk éri az embert, amikor megkóstolja. Ez az igazi nagymama lekvárja. Szinte rágni lehet, de nem tanninjai miatt, mert azok általában alacsonyak, de olyan tömör, hogy szinte másfajta folyadék, mint a többi bor. Az illata pedig tényleg lehetne egy karácsonyi különleges lekvár. Tele fűszerrel, csokoládéval, fahéjjal, szegfűszeggel. Enyhén édeskés szilvával. Ha pedig eleget szagoljuk megtaláljuk benne a szivardobozt is. Szóval tuti így vagy úgy de hat rád ez a bor. Van, ahol kicsit édesebben készítik, de Puglia keleti részén, mint a Terracarsiche szerencsére nem és azzal sokkal élvezhetőbb egy borkedvelő számára.
Ez is olyan bor, ami tényleg szerelem első látásra. Ma már nagyon könnyű Pugliaba utazni. Alig egy óra a repülő és ott élvezhetjük a különleges Primitivokat a helyi görög behatású konyhával.
A pezsgő olasz közösségi élet – Furlan Prosecco
A Prosecco világsikere, mint más blogjainkból tudhatjátok nem olyan régi. Ez persze nem jelenti azt, hogy az olaszok ne ittak volna mindig is Proseccot, csak régen ez még a szőlőfajtát és a nem a DOC és DOCG területeken készült ital nevét jelentette. Egy magyar
számára a legmeglepőbb jelenség Olaszországban, hogy ők állandóan boroznak, mégsem látsz soha részeg embert és az alkoholisták száma is alacsony az országban, főleg a magyarhoz mérten. Ennek magyarázata azonban éppen az erős borkultúra, amivel közismerten jól lehet küzdeni az alkoholizmus ellen. Ugyan ebédre is rendszeresen isznak, de az ivás célja nem a berúgás, hanem a borok élvezete és a laza közösségi élmény, ami egy-két pohár után olyan természetesnek tűnik. Az olaszok számára pedig a közösség rendkívül fontos.
Ehhez kötődik a legszebb élményünk. Egy észak-olasz kisvárosban vacsoráztunk és aludtunk egy apró hotelben péntek este. Ébredés után reggelizni indultunk, amiről kiderült, hogy az a hotel bárjában van. A csendes folyosó végén állt a bár ajtaja. Amint kinyitottuk vidám hangzavar ömlött be rajta. Kiderült ott a fél kisváros, gondoljuk a másik fele a másik bárban volt, mert még a legkisebb faluban is legalább két bárnak lennie kell Olaszországban, mintha törvény lenne róla.
Az emberek előtt már üres kávéspohár, a kezükben Prosecco. Így beszélgettek jó hangosan az asztaloknál és a pultnál láthatólag nagyon vidám hangulatban. Mindezt szombat reggel 9.30 kor. Ez az igazi olasz könnyed közösségi élet, szombat reggel a kisváros együtt Proseccozik. A boros italokról már sokan bizonyították, hogy erősíti a közösségalkotást, mert oldja a korlátokat és nem rúgnak be az emberek olyan gyorsan tőle.
Az élmény annyira pozitív volt, hogy a reggeli mellé mi is elfogyasztottunk egy-egy pohár Furlan Proseccot. Innen az ismeretség ezzel a névvel. Azóta is hiszünk a Prosecco közösség erősítő erejében.
Toszkán borok: Maremma, az ismeretlen Toszkána és a sós Belguardo Vermentino
Toszkána legkevésbé híres és legkevésbé ismert része a tengerparton helyezkedik el a déli részeken. Ezt a területet Maremmanak nevezik és átnyúlik Lazioba is. Az itteni városkák és borok nem olyan híresek. Pedig érdemes lenne odafigyelni rájuk. Mi sem könnyen
fedeztük fel, de amikor megismertük valami olyat találtunk, amit addig még nem tapasztaltunk.
A legkedvesebb tengerparti város Castiglione Della Pescaia ebben a régióban. Kellemes homokos strandok és szép történelmi belváros. Az egyik tengerparti teraszon vacsoráztunk, a La Terazza nevű étteremben. Először két pohár fehérbort rendeltünk a helyi Vermentino fajtából és a Mazzei Belgurado pincészet borát hozták. Addig nem ittunk ebből a fajtából bort, mert ezt kimondottan a toszkán szigeteken és tengerparton termesztik leginkább. A bor olyan erőteljes sós utóízzel bírt, amit addig soha nem tapasztaltunk. Tudjuk mondják, hogy sós a bor, de ez sokszor inkább csak egy szimbolikus kifejezés és nem a valóságos sós íz. A maremmai Vermentinok azonban tényleg sósak. Talán valóban belekerül a szőlőbe az tengeri szél által a partra hozott víz permet. Végül is mindegy. Olyan különleges érzés volt, amitől a Vermentino örökre belopta magát a szívünkbe. Ez a fajta soha nem lesz világsztár. Olyan kis területen termesztik, hogy csak kevesek kedvence lehet, de mindenképpen érdemes megkóstolni.
Íme öt történet öt borról, ami megváltoztatta a borokhoz való hozzáállásunkat, ezen keresztül kicsi az életünket is. Azt tanította nekünk, hogy mindig érdemes újat kipróbálni, mert sosem tudod mikor jön szembe valami igazán fontos.
(A sorozat folytatása, a TOP 5 Magyar Bor ami megváltoztatta az életemet)
Kupa-Kovács
